Hírek

Elérhetőségek

Hittantábor 2022.

 

„Egyházi közösségi célú programok támogatása” – Karai hittantábor(Projekt Nyilvánosság)

A hittantábort ebben az évben is megszerveztük 2022. július 4. és 8. között . A vártnál is nagyobb volt

az érdeklődés: eredetileg 15- főre számítottunk, végül 22 fő vett részt a programokon.

Mivel a plébánián történt nagy felújítási munkálatok még nem fejeződtek be, így a foglalkozásokat -

az iskola igazgatónőjének, Antalné Petrovics Erikának köszönhetően – az iskola egyik tantermében

tartottuk. Így lehetőség volt arra is, hogy a foglalkozások szünetében a gyerekek az iskolaudvaron

játsszanak.

A program megvalósításában segítségünkre voltak az iskola pedagógusai is: Balla Erika ,Bálint

Tiborné, Bándiné Palacsik Orsolya, Darabos Anikó és Sági Lajos. A kézműves foglalkozásokhoz az

ötletet, a foglalkozás megtartását nekik köszönhetjük. Elmondható, hogy őszinte lelkesedéssel és

magas színvonalú szakmai-pedagógiai munkával segítették munkánkat. Külön is megemlíteném a

gitáros énekórákat Sági tanár úrral és a gyermek táncházat, melyet Nagy Viktor Gábor és Nagyné

Bojtos Krisztina táncpedagógusok tartottak. Mindkét program a gyerekek egyik legkedveltebb

programja volt.

A tábort azzal a szándékkal hirdettük meg az idén, hogy megerősítsük az elsőáldozásra való

felkészülést. Ugyanakkor fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy a teremtett világot óvnunk,

védenünk kell! A foglalkozások tematikáját is ennek megfelelően állítottuk össze, de természetesen

időt-lehetőséget és teret biztosítottunk a közös játékokra, kikapcsolódásra.(Például: a délelőtti

foglalkozások után önfeledt játék az iskolaudvaron: foci, kosárlabda, játékos sorversenyek, stb.)

A tábor eredményességét mutatja, hogy szeptember 11-én 11 tanulónk döntött amellett, hogy

részesül az elsőáldozás szentségében, 5-en ministránssá lettek avatva, 4-en pedig ministránsjelöltek

lettek. Ők azóta rendszeresen szolgálnak a vasárnapi istentiszteleten vagy igeliturgián.

A tervezett programok egy kivétellel megvalósultak. Amit nem tudtunk megvalósítani: a tanösvény

végigjárása volt. Ennek objektív akadálya volt: a korábbi vihar miatt letört ágak, kidőlt fa miatt

veszélyessé vált a terep.

A támogatásból sikerült megvásárolni 4 sörpad garnitúrát, amelyet a tábor ideje alatt már

használatba is vettünk a tízórai és az uzsonna étkezésekhez. ( Reményeink szerint jövőre elkészül a

plébánia fedett terasza, ahol a közösségi találkozásokra, fehér asztal melletti beszélgetésekre

kerülhet sor)

 Programunk a BGA Zrt. EKCP-KP-1-2022/3-000355-VAL-ELS/001 azonosító számú „Egyházi közösségi célú programok támogatása” – Karai hittantábor pályázati támogatás segítségével valósult meg, Az elnyert támogatás összege: 400 000 Ft.